Prológus

Hát, nem is tudom, mit mondjak. Hiszen még csak most jön a prológus, mégis 14 feliratkozóm van. Huhh, gyerekek, el sem tudjátok képzelni, mekkora rajtam a nyomás így, hogy ennyien várjátok a prológust. Nos, remélem, hogy hoztam egy bizonyos szintet, és nem pártoltok el máris tőlem. Az első fejezet szeptember 19-én érkezik, és utána két hetente jön majd egy rész. Na, de nem is beszélek tovább, íme a prológus. Annyit elárulhatok, hogy ez egy naaaagyon jövőbeni rész részlete.

Kellemes olvasást!

Minden lángokban állt. A város, ahol az eddigi huszonegy évemet töltöttem, a kastély, ahol az elmúlt évben laktam a barátaimmal. Szemembe könnyek szöktek, ahogy most végignéztem a környéken. Mindez az én hibám. Minden elveszett, és csak azért, mert annak születtem, aminek. Démonnak. Átjárónak. 

Tagjaim görcsbe rándultak a fájdalomtól, ahogy az erőm egy újabb része elhagyta a testem. Ezzel a lelkem egy darabja is vele távozott. Térdre rogytam, a sós cseppek megállíthatatlanul csorogtak  végig az arcomon. A könnyfátyolon át a barátaimat kerestem, de akármerre néztem, nem találtam őket. Talán tényleg meghaltak, ahogy ő mondta. Talán tényleg itt a vége. Semmim sem maradt ezek után, sem erőm, sem családom, sem reményem. 

Távolról sikolyokat hallottam, hatalmas csattanást, majd újabb sikolyokat. E káosz közepén pedig az áll, aki engem teremtett. Felhasznált, majd eldobott. Nem voltam érdemes a hős címre, nem tudtam segíteni a bajba jutottakon. Nem tudtam segíteni a barátaimon. Legszívesebben felkiáltottam volna, de már ahhoz sem maradt erőm. Mindent elvett tőlem. 

Nem maradt számomra remény, nem maradt másom, csak a kétsébeesett sikolyok és a démonaim.